Lázár megadta az engedélyt Márki-Zay leszedésére?
Egyre kevésbé elzárkózó az előrehozott választás gondolatától.
Egyre kevésbé elzárkózó az előrehozott választás gondolatától.
A fideszes Kovács Áron 655 szavazatot kapott, az LMP-s Zelenák Adriánra 160-an voksoltak.
Időközi választások jönnek, időközi választások mennek, mindegyik önmagában is erőpróba az EP-, majd az önkormányzati választások előtt. Itt lenne a lehetőség, hogy az ellenzék megmutassa magát, megtalálja az optimális stratégiát. De az ellenzék csak önmagával árnyékbokszol. Ez a hvg.hu heti politikai elemzése.
Felbátorodhatott Lázár János a Fidesz kétharmadán Józsefvárosban. Bár eddig azt hangsúlyozta az exminiszter, hogy békében kell Hódmezővásárhelyen dolgozni, és a helyi fideszes képviselőket is erre kérte, most a helyi rádióban mégis az időközi választást is lehetséges forgatókönyvként említette.
A kudarcos időközi választás után ideje túllépni az eddigi ellenzéki "demokrata" kliséken.
Egy felcsúti szerint ki kell pofozni az olyan hülyét, aki a névazonosságot kihasználva kampányol, Miskolcon a Fidesz indított ugyanolyan nevű jelöltet a független induló ellen.
Nagyon keveseket érdekel a polgármester-választás.
Egy Mátyás téri hajléktalantól származó információ miatt fejlelentést is tesznek a rendőrségen.
Pintér Attila májusig jobbikos volt, most függetlenként indult volna, de az utolsó pillanatban visszalépett.
Ugyanannál a szavazóhelyiségnél, és szinte ugyanakkor ment szavazni a távozó józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté és az ellenzék jelöltje, Győri Péter.
A versenytársam annak a társasház-felújítási programnak a csúcsra járatásával kampányol, amit én dolgoztam ki fővárosi politikusként - mondja az ellenzék józsefvárosi polgármester-jelöltje, Győri Péter. HVG-portré a szociálpolitikussal a vasárnapi időközi választások előtt.
A kutyapárt Mészárosának még legalább huszonkét aláírást kellene összegyűjtenie. A fideszes Mészárost nem sikerült elérnie az RTL Híradó stábjának, amely előtt bezárták a felcsúti polgármesteri hivatal ajtaját.
Igaz, fideszes jelölt nem volt az indulók között a Veszprém megyei Kékkúton.
Eddig csak gyanítani lehetett, de mostantól biztos, hogy a Fidesz indított rá azonos vagy hasonló nevű kamujelölteket a miskolci időközi választás győzelemre esélyes ellenzéki indulójára, hogy összezavarja a választókat. Az egyikről az volt a furcsa, hogy menekül, a hvg.hu most megtalálta a másodikat: évekre visszamenő Fidesz-aktivista múltja van, az áprilisi választáson a másik miskolci körzet kormánypárti jelöltjét segítette.
A hvg.hu közben megtalálta a semmiből felbukkant "másik" Erdei Sándort. A róla elérhető információkból úgy tűnik, egyedül a választók megzavarására alkalmas névegyezőség volt a szempont az indulásánál, Miskolchoz, pláne az adott önkormányzati körzethez semmi köze.
Mármint Rokker Zsoltti csak egy művésznév, az ellenzék által támogatott független valójában Erdei Sándor. Meg egy másik független, akiről semmit nem tudni, ő is Erdei Sándor.
Az "Elég a hülyeségből!" szlogent választotta a kampányához.
Mindenki őt támogatja, a Jobbik, az MSZP, a DK és a Momentum után végre az LMP is beállt mögé.
A városban július 15-én tartanak időközi önkormányzati választást, mert áprilisban Hubay György nyert, és parlamenti képviselő lett.
Jakab Péter szerint a kampány ízelítőt adott abból, mire számíthatunk jövőre, az önkormányzati választás előtt.